Általános szerződési feltételek
ÁSZF
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Érvényes: 2026. 07. 01
1.1. A Szépségpartner Kft. (a továbbiakban: Eladó) a jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) szabályozza a
www. szepsegpartner.hu weboldalon (a továbbiakban: Honlap) nyújtott szolgáltatással, termékértékesítéssel (a továbbiakban: webshop)
és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeket, a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő vagy lépni kívánó személy
(a továbbiakban: Vevő) jogait, kötelezettségeit és egyéb, a Honlapon nyújtott webshop szolgáltatással összefüggő lényeges
körülményeket. A Honlapon keresztül a Szolgáltató elsődlegesen professzionális felhasználásra – jellemzően nem fogyasztónak
minősülő vásárlóknak – szánt szépségipari termékek és eszközök, berendezések (a továbbiakban: Áru) kiskereskedelmi értékesítését
végzi, valamint csomagküldő, internet alapú elektronikus kereskedelmet folytat.
Magyarország területén. Az Eladó és a Vevő
adásvételi szerződést kötnek az Árura vonatkozóan.
A termékek összetétele és árujelzője egyéb szépségipari gyártók jogosultsági körébe
tartozó iparjogvédelmi, illetve versenyjogi oltalom alatt áll. Az ÁSZF irányadó akkor is, ha az Eladó és Vevő elektromos vagy nem
elektromos fodrászcikkek, kozmetikai, szépségápolási, dekorkozmetikai és/ vagy körömápolási termékek értékesítésében állapodnak
meg.
1.2. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI
Szépségpartner Kft
Székhely: 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73.
Adószám: 33049674-2-12
Cégjegyszékszám: 12-09-013973
Elérhetőség: szepsegpartnerkft@gmail.com
info@szepsegpartner.hu
1.3. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
személy;
2.1. A honlapon való vásárlás regisztrációhoz kötött. A sikeres regisztrációról a Felhasználó email-ben kap tájékoztatást. A honlapon
való regisztrációval az ÁSZF automatikusan elfogadásra kerül. Regisztrációjával Ön automatikusan elfogadja hírlevél rendszerünkre
való feliratkozást, amelyet bármikor, indoklás nélkül lemondhat.
2.2. A honlap termékbemutatási, és online megrendelési lehetőséget biztosít a Vevők számára. A honlapon a Vevő menüpontok
segítségével böngészhet. A termékek kategóriarendszerbe sorolva találhatók meg, majd márkákra vannak lebontva. A Felhasználó a
regisztrációjának törlését e-mailben kérheti a Szolgáltatótól, ez esetben új vásárláshoz újra kell regisztrálnia.
2.3. A hozzáférési adatok titokban tartásáért a Vevő felelős. A Vevő felelős az adatai frissítéséért, valamint köteles az Eladónak
bejelenteni, ha tudomására jutott, hogy az adataival harmadik fél visszaélt. Elfelejtett jelszó esetén a honlapon új jelszó kérhető a
regisztrált e-mail címre. Amennyiben a Felhasználó korábban regisztrált a honlapon, a megrendelési folyamat az e-mail címének és
jelszavának megadásával folytatható.
3.1. Vevő a megrendelést a szepsegpartner.hu webshopon, vagy e-mailen a területileg illetékes üzletfejlesztési képviselőnek, illetve
közvetlenül a vevőszolgálatnak küldi. A teljesítés helye a Vevő megrendelésben megjelölt telephelye. A megrendelés következő
lépéseként a Vevőnek ki kell választania a számára megfelelő fizetési és szállítási módot. A Vevő egy összefoglaló oldal segítségével
ellenőrizheti minden korábban megadott adatát, és a megrendelni kívánt Árukat, azok mennyiségét. Megrendelése leadásával Ön
kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása
esetén - fizetési kötelezettséget von maga után. Eladó köteles a megrendelésének megérkezését a Vevő felé elektronikus úton
haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás a Vevő megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől
függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 72 órán belül a Vevőhöz nem érkezik meg, a Vevő mentesül az ajánlati kötöttség vagy
szerződéses kötelezettség alól. A Megrendelés elküldése gomb segítségével véglegesítheti rendelését. Erről a honlapon, illetve e-
mailben kap megerősítést. Amennyiben a megrendelés rögzítése után (pl.: a visszaigazoló e-mailben) észlel hibás adatot azt
haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül köteles jelezni azt az Eladó felé.
4.1. Az árak forintban értendők, tartalmazzák a 27%-os áfát. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy üzletpolitikai okból az Eladó
az árakat módosítsa. Eladó jogosult a termékek vételárát egyoldalúan módosítani, de köteles a módosításról egy hónappal
megelőzően professzionális Szerződött partnereit tájékoztatni.
Az árak módosítása nem terjed ki a már leadott rendelésekre szerződésekre. Amennyiben Eladó az árat hibásan tüntette fel, és
megrendelés érkezett az Árura, de szerződést még nem kötöttek a felek, úgy az ÁSZF „Eljárás hibás ár” pontja alapján jár el az
Eladó.
4.2. Eljárás hibás ár esetén
Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül:
0/ Ft-os ár,
kedvezménnyel csökkentett, de az eredeti ár mellett szereplő kedvezményszázalékhoz képest tévesen számított ár (pl.: az 1000
Ft-os Áru esetén a 20 %-os kedvezmény feltüntetése mellett a helyes 800 Ft helyett a hibás számítás alapján, nem a százalékos
mértéknek megfelelően csökkentett, helytelenül 500 Ft-ért kínált Áru).
Hibás ár feltüntetése esetén az Eladó felajánlja az Áru valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a
Vevő eldöntheti, hogy megrendeli valós áron az Árut vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést.
4.3. Felek – eltérő megállapodás hiányában – az ÁSZF alapján a másik Fél által teljesítendő járulékos szolgáltatásért további fizetési,
illetve költségtérítési kötelezettséggel nem tartoznak.
4.4. Vevő fizetési kötelezettségét számla ellenében, esetlegesen az egyedi megállapodásban rögzített fizetési feltételek szerint,
azonnali vagy halasztott fizetési módon teljesíti.
4.5. Eladó a számlát Vevő vevőnyilvántartó lapon megjelölt e-mail címére juttatja el elektronikus formátumban.
4.6. Banki átutalás esetén a fizetést akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha az Eladó bankszámláján a fizetendő összeget jóváírták.
4.7 Amennyiben Vevő valamely fizetési kötelezettségével késedelembe esik, Eladó jogosult a leszállítandó árut visszatartani
mindaddig, amíg a Vevő a tartozását ki nem egyenlíti, továbbá Eladó jogosult mind a már leadott, mind a jövőbeni megrendelések
teljesítését azonnali, illetve előzetes fizetéshez kötni.
4.8. Az online bankkártyás fizetések a Viva Payments rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a
kereskedőhöz nem jutnak el.
A Viva Payment Services S.A. Magyarországi Fióktelepe az MNB által engedélyezett e-
money intézményként van nyilvántartva 27919750 hivatkozási számon.
4.9. Vevő fizetési késedelme esetén a fizetési határidő utolsó napját követő naptól késedelmi kamatot köteles fizetni, melynek
mértéke – eltérő megállapodás hiányában – az előző naptári félév utolsó napján érvényes jegybanki alapkamat kétszerese. Vevő
késedelmi kamatfizetési kötelezettsége külön felszólítás nélkül is beáll.
4.9. Vevő Eladóval szemben fennálló fizetési kötelezettségével szemben Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása hiányában
beszámítással nem élhet.
4.10. Számlából adott kedvezmények: A számlából adott kedvezményeket Felek külön megállapodásban rögzítik. A számlán minden
esetben a kedvezményekkel csökkentett érték kerül feltüntetésre.
5.1. Magyországon belül kiszállított termékeknek a szállítási díja a rendelés végösszegének mértékétől változik. A kiszállítási idő 1-3
munkanap, ami az ünnepi időszakban meghosszabbodhat.
Kiszállítási díjak B2B professzionális, szakipari partnerek részére:
?
Szállítási mód Vásárlás bruttó
összege Bruttó szállítási díj
GLS/ Express One futárszolgálattal 1-35.000 Ft 1.599 Ft
GLS/ Express One csomagpont 1-35.000 Ft 1.199 Ft
35.000 Ft felett ingyenes
Fizetési mód Szolgáltatás díja
Utánvét
399 Ft (bruttó
100.000 Ft értékr
vásárlástól
díjmentes)
Online bankkártyás fizetés ingyenes
Kiszállítási díjak B2C végfogyasztók részére:
?
Szállítási mód Vásárlás bruttó
összege Bruttó szállítási díj
GLS/ Express One futárszolgálattal 1-15.000 Ft 1.599 Ft
GLS/ Express One csomagpont 1-15.000 Ft 1.199 Ft
15.000 Ft felett ingyenes
Fizetési mód Szolgáltatás díja
Utánvét 399 Ft
Online bankkártyás fizetés ingyenes
A szállítási szolgáltatás kettő kézbesítési kísérletet tartalmaz. A szállítást megelőző napon e-mailben értesít a Futárszolgálat a csomag
közelgő érkezéséről. A kiszállítás napjának reggelén, e-mail és SMS értesítést is kapsz, mely tartalmazza a csomag nyomonkövetési
lehetőségét, egy 3 órás időablakot a várható kézbesítésről, valamint a csomagszámot és az esetleges utánvét összegét.
A kiszállítási kísérlet meghiúsulása esetén e-mailes értesítést küld a futárszolgálat. Az e-mailben megadott linken keresztül kiszállítási
rendelkezést tudsz rögzíteni, melyben kérheted a kiszállítás módosítását egy új időpontra vagy egy másik címre.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
Szállítás Magyar Postával:
Aki a 335/2012 sz. Korm. rendelet alapján a Magyar Postát szeretné választani rendelése kiszállítására, kérjük a rendelés leadásakor
a megjegyzés rovatban közölje ezt felénk. A weboldalon feltűntetett szállítási határidők és díjak a Magyar Posta kiszállításaira nem
érvényesek. A szolgáltatás kiválasztása esetén egyedi árajánlat kerül kiküldésre.
6.1. Az Eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
Az Eladó visszatérítési kötelezettsége
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való
tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget,
ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés
nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre.
6.2.Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a
fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a
visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó
által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t
felelősség nem terheli.
Többletköltségek
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles
visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn
visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási jog
Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó az Árut vissza nem szolgáltatta, vagy
kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy
postán feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
6.3.A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
Az Áru visszaszolgáltatása
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles az Árut haladéktalanul, de
legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által az Áru
átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó az Árut a határidő
lejárta előtt elküldi.
6.4. Az Áru visszaszolgáltatásával kapcsolatos közvetlen költségek viselése
A fogyasztó viseli az Áru visszaküldésének közvetlen költségét. Az Árut az Eladó címére kell visszaküldeni. Amennyiben az Eladó az
Árut üzlethelyiségben is értékesíti, és a fogyasztó a vállalkozás üzlethelyiségében személyesen gyakorolja az elállási jogát, jogosult
ezzel egyidejűleg az árut visszaadni a vállalkozásnak. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen
kívül vagy távollévők között kötött - szolgáltatás nyújtásra vonatkozó - szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése
időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a
szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy
az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített
szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. Kérjük vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy postán visszaküldött Árut nem áll
módunkban átvenni.
6.5. Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért
A fogyasztó az Áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból
eredő értékcsökkenésért felel.
Amennyiben a vonatkozó jogszabályok szerint az elállási jog nem gyakorolható, vagy csak feltételekkel gyakorolható, a Vásárlót nem
illeti meg a kipróbálási célú használat sem.
6.6. Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható
Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1)
bekezdésében foglalt esetekben:
jelen kivételi esetre csak akkor lehet hivatkozni, ha a teljesítés a fogyasztó kifejezett előzetes beleegyezésével és annak a
fogyasztó általi tudomásulvételével kezdődött meg, hogy elveszíti elállási jogát, amint a vállalkozás maradéktalanul teljesítette a
szerződést;
jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
Áru esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
küldhető vissza;
ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés
teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott
teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés
megkezdését követően elveszíti az elállási jogát, továbbá a vállalkozás visszaigazolást küldött a fogyasztó részére.
6.7. Az áruk megfelelőségének szavatolására vonatkozó termékszavatosságra, kellékszavatosságra vonatkozó
tájékoztatás fogyasztói szerződésekre vonatkozóan
A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014
(II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklet figyelembevételével készült
A Fogyasztói tájékoztató kizárólag fogyasztónak minősülő Vevőkre vonatkozik, a fogyasztónak nem minősülő vásárlóra vonatkozó
szabályok külön fejezetben szerepelnek.
6.8. A szerződésszerű teljesítés követelményei fogyasztói szerződés esetében
A szerződésszerű teljesítés követelményei általánosan fogyasztói szerződés keretében eladott áruk és digitális elemet
tartalmazó áruk esetében
Az Árunak és a teljesítésnek a teljesítés időpontjában meg kell felelnie a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendeletben foglalt
követelményeknek.
Ahhoz, hogy a teljesítés szerződésszerűnek minősüljön a szerződés tárgyát képező Árunak
meg kell felelnie a szerződésben foglalt leírásnak, mennyiségnek, minőségnek, típusnak, valamint rendelkeznie kell a
szerződésben meghatározott funkcionalitással, kompatibilitással, interoperabilitással és egyéb, a szerződés szerinti jellemzőkkel
alkalmasnak kell lennie a fogyasztó által meghatározott bármely célra, amelyet a fogyasztó legkésőbb a szerződés megkötésekor
az Eladó tudomására hozott, és amelyet az Eladó elfogadott
rendelkeznie kell a szerződésben meghatározott valamennyi tartozékkal, használati útmutatóval - ideértve az üzembe helyezésre
vonatkozó utasítást, a telepítési utasítást, valamint az ügyfélszolgálati támogatást - és
biztosítania kell a szerződésben meghatározott frissítéseket.
Ahhoz, hogy a teljesítés szerződésszerűnek minősüljön - továbbá- a szerződés tárgyát képező Árunak
alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyeket azonos típusú Áru esetén jogszabály, műszaki szabvány vagy műszaki
szabvány hiányában az irányadó magatartási kódex előír
rendelkeznie kell a Fogyasztó által észszerűen elvárható azon mennyiséggel, minőséggel, teljesítmény- és egyéb jellemzőkkel -
különösen a funkcionalitás, a kompatibilitás, a hozzáférhetőség, a folyamatosság és a biztonságosság tekintetében -, amely
azonos típusú Áru esetén szokásos, figyelembe véve az Eladó, annak képviselője vagy az értékesítési láncban részt vevő más
személy az Áru konkrét tulajdonságaira vonatkozó nyilvános - különösen hirdetésben vagy címkén tett - kijelentését
rendelkeznie kell a fogyasztó által észszerűen elvárható tartozékokkal és útmutatókkal - ideértve a csomagolást, illetve az
üzembe helyezésre vonatkozó utasítást - és
meg kell felelnie a vállalkozás által a szerződéskötést megelőzően mintaként, modellként bemutatott vagy próbaverzióként
elérhetővé tett Áru tulajdonságainak, leírásának.
Az Árunak nem kell megfelelnie a fenti nyilvános kijelentésnek, ha az Eladó bizonyítja, hogy
a nyilvános kijelentést nem ismerte, és azt nem is kellett ismernie
a nyilvános kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már megfelelő módon helyesbítették vagy
a nyilvános kijelentés a jogosult szerződéskötési elhatározását nem befolyásolhatta.
6.9. Az áru adásvételére irányuló szerződés hibás teljesítése
Az Eladó hibásan teljesít, ha az áru hibája a szakszerűtlen üzembe helyezéséből fakad, feltéve, hogy
mellett végezték el; vagy
elemeket tartalmazó áruk esetében a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás szolgáltatója által - rendelkezésre bocsátott
üzembe helyezési utasítások hiányosságainak következménye.
Ha az adásvételi szerződés szerint az árut az Eladó helyezi üzembe, vagy az üzembe helyezés az Eladó felelősségvállalása mellett
történik, a teljesítést akkor kell az Eladó által befejezettnek tekinteni, amikor az üzembe helyezés befejeződött.
Ha a digitális elemeket tartalmazó áru esetében az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás meghatározott
időtartamon keresztül történő folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik, az Eladó felel az áru digitális tartalommal kapcsolatos
hibájáért, amennyiben a hiba két évet meg nem haladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén az áru teljesítésétől számított két
éven belül; vagy következik be vagy válik felismerhetővé.
6.10.A szerződésszerű teljesítés követelményei fogyasztói szerződés keretében eladott digitális elemeket tartalmazó
áru esetében
Digitális elemeket tartalmazó áru esetében az Eladónak biztosítania kell, hogy a fogyasztó értesítést kapjon az áru digitális
tartalmának vagy az azzal kapcsolatos digitális szolgáltatás olyan frissítéseiről - ideértve a biztonsági frissítéseket is -, amelyek az
áru szerződésszerűségének fenntartásához szükségesek, valamint biztosítania kell, hogy a fogyasztó meg is kapja azokat.
Az Eladónak a frissítés elérhetővé tételét, ha az adásvételi szerződés
a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás egyszeri szolgáltatásáról rendelkezik, akkor az áru és a digitális elemek típusa és
célja, valamint az egyedi körülmények és a szerződés jellege alapján a fogyasztó által észszerűen elvárható; vagy
a digitális tartalom meghatározott időszakon keresztül történő folyamatos szolgáltatásról rendelkezik, akkor két évet meg nem
haladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén az áru teljesítésétől számított két éves időszakon keresztül kell biztosítania.
Ha a fogyasztó nem telepíti észszerű határidőn belül a rendelkezésre bocsátott frissítéseket, az Eladó nem felel az áru hibájáért, ha
az kizárólag a vonatkozó frissítés alkalmazásának hiányából fakad, feltéve, hogy
következményeiről; és
biztosított telepítési útmutató hiányosságának tudható be.
Nem állapítható meg hibás teljesítés, ha a szerződés megkötésekor a fogyasztó külön tájékoztatást kapott arról, hogy az áru
valamely konkrét tulajdonsága eltér az itt leírtaktól, és az adásvételi szerződés megkötésekor a fogyasztó ezt az eltérést külön,
kifejezetten elfogadta.
6.11. Szerződésszerű teljesítés követelményei fogyasztói szerződés keretében eladott digitális tartalom értékesítése
esetén
Az Eladó a digitális tartalmat a fogyasztónak szolgáltatja, illetve nyújtja. A felek eltérő megállapodásának hiányában Az Eladó a
szerződéskötést követően indokolatlan késedelem nélkül szolgáltatja a fogyasztónak a digitális tartalmat, a szerződéskötéskor
rendelkezésre álló legfrissebb verzióban.
A szolgáltatás akkor minősül teljesítettnek, ha a digitális tartalom vagy - az ahhoz való hozzáféréshez szükséges vagy annak
letöltésére alkalmas - bármely megoldás a fogyasztóhoz, illetve a fogyasztó által e célból kiválasztott fizikai vagy virtuális eszközre
került.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy a fogyasztó értesítést kapjon a digitális tartalom olyan frissítéseiről - ideértve a biztonsági
frissítéseket is -, amelyek a digitális tartalomdigitális tartalom vagy digitális szolgáltatás szerződésszerűségének fenntartásához
szükségesek, valamint megkapja azokat.
Ha a szerződés alapján a digitális tartalom szolgáltatása meghatározott időtartamon keresztül folyamatosan történik, a digitális
tartalom tekintetében a teljesítés szerződésszerűségét a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell.
Ha a fogyasztó nem telepíti észszerű határidőn belül az Eladó által rendelkezésre bocsátott frissítéseket, az Eladó nem felel a
szolgáltatás hibájáért, ha az kizárólag a vonatkozó frissítés alkalmazásának hiányából fakad, feltéve, hogy
az Eladó tájékoztatta a fogyasztót a frissítés elérhetőségéről és a telepítés fogyasztó általi elmulasztásának következményeiről;
és
a frissítés fogyasztó általi telepítésének elmulasztása vagy a frissítés fogyasztó általi helytelen telepítése nem az Eladó által
biztosított telepítési útmutató hiányosságának tudható be.
Nem állapítható meg hibás teljesítés, ha a szerződés megkötésekor a fogyasztó külön tájékoztatást kapott arról, hogy a digitális
tartalom valamely konkrét tulajdonsága eltér az itt meghatározott követelményektől, és a szerződés megkötésekor a fogyasztó ezt az
eltérést külön, kifejezetten elfogadta.
Hibásan teljesít az Eladó, ha a digitálistartalom-szolgáltatás hibája a fogyasztó digitális környezetébe való szakszerűtlen
integrálásából fakad, feltéve, hogy
a digitális tartalom integrálását az Eladó végezte el, vagy az integrálást az Eladó felelősségvállalása mellett végezték; vagy
a digitális tartalmat a fogyasztónak kell integrálnia, és a szakszerűtlen integrálást az Eladó által rendelkezésre bocsátott
integrálási utasítások hiányosságai okozták.
Ha a szerződés a digitális tartalomdigitális tartalom vagy digitális szolgáltatás meghatározott időtartamon keresztül történő
folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik, az Eladó felel a digitális tartalommal kapcsolatos hibáért, amennyiben a hiba a szerződésben
meghatározott időtartam alatt következik be, vagy válik felismerhetővé.
Ha a szerződés egyszeri szolgáltatásról vagy egyedi szolgáltatási cselekmények sorozatáról rendelkezik az ellenkező bizonyításig
vélelmezni kell, hogy a teljesítés időpontjától számított egy éven belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában
fennállt. Nem teljesít hibásan ugyanakkor az Eladó, ha bizonyítja, hogy a fogyasztó digitális környezete nem kompatibilis a digitális
tartalom vagy a digitális szolgáltatás műszaki követelményeivel, és erről a szerződés megkötését megelőzően világos és közérthető
módon tájékoztatta a fogyasztót.
A fogyasztó köteles együttműködni az Eladóval annak érdekében, hogy az Eladó - a műszaki szempontból rendelkezésére álló és a
fogyasztó számára a legkisebb beavatkozást igénylő eszközök alkalmazásával - meggyőződhessen arról, hogy a hiba oka a fogyasztó
digitális környezete. Ha a fogyasztó nem tesz eleget ennek az együttműködési kötelezettségének, miután az Eladó e kötelezettségről
a szerződéskötést megelőzően világosan és érthető módon tájékoztatta, a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy
a teljesítést követő egy éven belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában fennállt, vagy
a szerződés szerinti időtartam alatt felismert hibával érintett szolgáltatás, a szolgáltatás szerződés szerinti teljesítésének
időszakában nem volt szerződésszerű.
7.1. Kellékszavatosság fogyasztók és nem fogyasztói vevők részére
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv, valamint
fogyasztói szerződés esetén a 373/2021 (VI.30.) Korm. rendelet szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára
más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem
kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy
arra az Eladó adott okot.
Fogyasztói szerződés esetében ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru és a digitális elemeket tartalmazó áru
teljesítésének időpontjától számított egy éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában fennállt, kivéve, ha e
vélelem az áru természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.
Használt Áruk esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági, jótállási jogok. A használt Áruk
esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a Vásárló
bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak,
amelyek következtében azt, hogy egy használt Áru ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet
feltételezni. Ennek alapján a Vásárló csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a
használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt Áru hibás és erről a Fogyasztónak minősülő
Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az ismert hiba vonatkozásában a Szolgáltatónak nincs felelőssége.
Az Eladó megtagadhatja az áru szerződésszerűvé tételét, ha a kijavítás, illetve a kicserélés lehetetlen, vagy ha az aránytalan
többletköltséget eredményezne az Eladónak, figyelembe véve valamennyi körülményt, ideértve az Áru hibátlan állapotban képviselt
értékét, valamint a szerződésszegés súlyát.
A fogyasztó akkor is jogosult - a szerződésszegés súlyához igazodva - az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelni, vagy az
adásvételi szerződést megszüntetni, ha
az Eladó nem végezte el a kijavítást vagy kicserélést, vagy elvégezte azt, de részben vagy egészben nem teljesítette az alábbi
feltételeket
az Eladónak a saját költségére kell biztosítania a kicserélt áru visszavételét
ha a kijavítás vagy kicserélés olyan áru eltávolítását teszi szükségessé, amelyet az áru jellegének és céljának megfelelően -
a hiba felismerhetővé válása előtt - üzembe helyeztek, akkor a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettség
magában foglalja a nem megfelelő áru eltávolítását és a csereként szállított vagy kijavított áru üzembe helyezését vagy az
eltávolítás, illetve üzembe helyezés költségeinek viselését.
megtagadta az áru szerződésszerűvé tételét
ismételt teljesítési hiba merült fel, annak ellenére, hogy az Eladó megkísérelte az áru szerződésszerűvé tételét
a teljesítés hibája olyan súlyú, hogy azonnali árleszállítást vagy az adásvételi szerződés azonnali megszüntetését teszi indokolttá,
vagy
az Eladó nem vállalta az áru szerződésszerűvé tételét, vagy a körülményekből nyilvánvaló, hogy a vállalkozás észszerű határidőn
belül vagy a fogyasztónak okozott jelentős érdeksérelem nélkül nem fogja az árut szerződésszerűvé tenni.
Ha a fogyasztó hibás teljesítésre hivatkozva kívánja megszüntetni az adásvételi szerződést, az Eladót terheli annak bizonyítása, hogy
a hiba jelentéktelen.
A Fogyasztó jogosult a vételár még fennmaradó részét - a szerződésszegés súlyához igazodva - részben vagy egészben visszatartani
mindaddig, amíg az Eladó nem tesz eleget a teljesítés szerződésszerűségével és a hibás teljesítéssel kapcsolatos kötelezettségeinek.
Általánosan érvényesülő szabály, hogy:
az Eladónak a saját költségére kell biztosítania a kicserélt áru visszavételét
ha a kijavítás vagy kicserélés olyan áru eltávolítását teszi szükségessé, amelyet az áru jellegének és céljának megfelelően - a
hiba felismerhetővé válása előtt - üzembe helyeztek, akkor a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettség magában
foglalja a nem megfelelő áru eltávolítását és a csereként szállított vagy kijavított áru üzembe helyezését vagy az eltávolítás,
illetve üzembe helyezés költségeinek viselését.
Az áru kijavításának vagy kicserélésének elvégzésére nyitva álló észszerű határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a
Fogyasztó közölte a hibát a vállalkozással.
A fogyasztónak az árut a kijavítás vagy kicserélés teljesítése érdekében a vállalkozás rendelkezésére kell bocsátania.
Az ellenszolgáltatás leszállítása akkor arányos, ha annak összege megegyezik a Fogyasztónak szerződésszerű teljesítés esetén járó,
valamint a Fogyasztó által ténylegesen megkapott áru értékének különbözetével.
A Fogyasztó adásvételi szerződés megszüntetésére vonatkozó kellékszavatossági joga az Eladónak címzett, a megszüntetésre
vonatkozó döntést kifejező jognyilatkozattal gyakorolható.
Ha a hibás teljesítés az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott árunak csak meghatározott részét érinti, és azok tekintetében a
szerződés megszüntetésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételei fennállnak, a Fogyasztó az adásvételi szerződést csak a hibás áru
tekintetében szüntetheti meg, de az azokkal együtt szerzett bármely egyéb áru vonatkozásában is megszüntetheti, ha a Fogyasztótól
nem várható el észszerűen, hogy csak a szerződésnek megfelelő árukat tartsa meg.
Ha a Fogyasztó az adásvételi szerződést teljes egészében vagy az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott áruk egy része
tekintetében szünteti meg, úgy
a Fogyasztónak az Eladó költségére vissza kell küldenie az Eladónak az érintett árut és
az Eladónak haladéktalanul vissza kell térítenie a Fogyasztó részére az érintett áru vonatkozásában teljesített vételárat, amint az
árut vagy az áru visszaküldését alátámasztó igazolást átvette.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul bejelenteni. A hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölt hibát
késedelem nélkül közölt hibának kell tekinteni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves
elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vevő az Árut rendeltetés szerűen nem tudja használni.
Az Árunak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell
alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.
Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy
évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön
igazolja, hogy az Árut az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön
által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
7.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (Áru) hibája esetén Ön - választása szerint - kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet a
Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön a hibás Áru kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül az Áru hibásnak?
Az áru akkor hibás, ha nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a
gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön az Áru gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő
elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági jogait a termék előállítójával vagy forgalmazójával (a továbbiakban együtt: gyártó) szemben gyakorolhatja.
Milyen bizonyítási szabály érvényesül termékszavatossági igény érvényesítése esetén?
Termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania, hogy a termékhiba a gyártó általi forgalomba hozatal
időpontjában fennállt.
A gyártó milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
az Árut nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
az Áru hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt a vállalkozással szemben kellékszavatossági és a gyártóval szemben
termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes
érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve a termék javítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági igényét a
továbbiakban már csak a gyártóval szemben érvényesítheti.
7.3. Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján az Eladó
jótállásra köteles a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek körének meghatározásáról szóló 10/2024. (VI.28.) IM
rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott
meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban - jelen pontban - együtt fogyasztási cikként hivatkozva)
eladása esetén.
A jótállásból eredő jogok jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott
csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a
szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról
szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az
ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
Emellett az Eladó önként is jótállást vállalhat, amely esetben a Fogyasztónak minősülő vásárló számára jótállási nyilatkozatot kell
átadnia.
A jótállási nyilatkozatot tartós adathordozón kell a Fogyasztó rendelkezésére bocsátani, legkésőbb az áru teljesítésének időpontjában.
A jótállási nyilatkozatban fel kell tüntetni:
az arra vonatkozó egyértelmű nyilatkozatot, hogy az áru hibás teljesítése esetén a Fogyasztót a jogszabály szerinti
kellékszavatossági jogok gyakorlása térítésmentesen megilleti, e jogait a jótállás nem érinti
a jótállásra kötelezett nevét és címét
a Fogyasztó által a jótállás érvényesítése érdekében követendő eljárást
azon áru megjelölését, amelyre a jótállás vonatkozik és
a jótállás feltételeit,
az Áru vételárát.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg kötelező jótállás esetén?
Jótállási jogok
A Vásárló jótállási joga alapján kijavítási vagy kicserélési igénnyel élhet, a jogszabályban biztosított esetekben árleszállítást kérhet,
vagy végső soron elállhat a szerződéstől, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő
határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő
érdeke megszűnt.
A Vásárló a jótállás iránti igényét választása szerint az Eladó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és az Eladó által a jótállási
jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is bejelentheti.
Érvényesítési határidő
A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a
javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetés szerűen nem
használhatta.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk a Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak
megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja
a fogyasztási cikk átadásának napja.
Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok
A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a
fogyasztási cikk átvételekor indul.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás
vagy a csere várható időtartamáról.
Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a
fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül
kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által
bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján
kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.
A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására
alkalmas más módon is megvalósulhasson.
Amennyiben az Eladó nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:
ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy
amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a
fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy
amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a
fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, az Eladó köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a
fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott
számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül
a fogyasztó részére visszatéríteni.
Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában - az Eladó köteles a
fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási
jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az
általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a
fogyasztó részére visszatéríteni.
A kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem
szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén
nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül
érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
Kivételek a jótállás alól
A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra,
motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint
a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.
Ezen Áruk esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás
vagy a csere várható időtartamáról.
Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok
és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher.
Az Eladó önkéntes jótállási vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket,
amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes
jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így
köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.
Három munkanapon belüli csereigény
Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon
belüli csereigényt az új tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti
valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy az Áru az eladáskor már hibás volt és minden
további nélkül az Árut ki kell cserélnie.
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, valamint termékszavatossági és jótállási
igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet. Ha viszont Ön egy adott hiba miatt egyszer sikerrel érvényesítette hibás
teljesítésből eredő igényét (például a vállalkozás kicserélte a terméket), ugyanezen hiba tekintetében más jogi alapon erre már nem
tarthat igényt.
7.3.1. Az áruk megfelelőségének szavatolására vonatkozó termékszavatosságra, kellékszavatosságra vonatkozó
tájékoztatás fogyasztónak nem minősülő Vevők esetében
Kellékszavatossági jogok általános szabályai
Fogyasztónak nem minősülő Vevő – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára
más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem
kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére a Vevő is kijavíthatja, illetve
mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy
arra az Eladó adott okot.
Használt Áruk esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági, jótállási jogok. A használt Áruk
esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a Vásárló
bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak,
amelyek következtében azt, hogy egy használt Áru ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet
feltételezni. Ennek alapján a Vásárló csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a
használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt Áru hibás és erről a Fogyasztónak minősülő
Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az ismert hiba vonatkozásában a Szolgáltatónak nincs felelőssége.
Fogyasztónak nem minősülő vásárlók esetében a kellékszavatossági jog érvényesítési határideje 1 év, amely a teljesítés (átadás)
napján indul.
7.4. Termékszavatosság és Jótállás
A termékszavatosság, valamint a kötelező jótállás csak fogyasztónak minősülő vásárlót illet meg.
Amennyiben az Eladó adott Áruhoz önként jótállás biztosít, ezt az Áru megvásárlása során külön jelzi.
Amennyiben az Áruhoz a gyártó a fogyasztónak nem minősülő vásárlókra is kiterjedő gyártói jótállást biztosít, azt közvetlenül a
gyártónál lehet érvényesíteni.
8.1. Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek
A fogyasztó az Árukkal kapcsolatos kellékszavatossági, termékszavatossági, jótállási igényt vagy az Eladó, vagy az Eladó érdekében
vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló
magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányuló kifogását
(az Fgytv. szerinti fogyasztói panaszt) az alábbi elérhetőségeken és módokon terjesztheti elő:
Írásban az alábbi email címen keresztül: szepsegpartnerkft@gmail.com, info@szepsegpartner.hu
Írásban postai úton: 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. A fogyasztó kellékszavatossági, termékszavatossági vagy jótállási igényét az Eladó nem az Fgytv. fogyasztói panasz kezelésére
vonatkozó szabályai, hanem külön jogszabályok szerint köteles intézni.
A fogyasztó az Fgytv. szerinti panaszát, mely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru
fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy
mulasztására vonatkozó egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányuló kifogása, - a kellékszavatossági,
termékszavatossági vagy jótállási igény kivételével - szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni.
Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és
az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen
közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás
felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra
vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra
vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni.
Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a
beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben igazolható módon megválaszolni és intézkedni
annak közlése iránt. A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával –
annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá
az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és
internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás tett-e a Békéltető
Testületi döntéssel kapcsolatos általános alávetési nyilatkozatot.
Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi
jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
8.2. Fogyasztóvédelmi eljárás
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál lehetséges. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult
panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a
fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes
fővárosi és vármegyei kormányhivatalok látják el, ezek listája itt található: http://www.kormanyhivatalok.hu/
8.3. Bírósági eljárás
Az ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
8.4. Békéltető testületi eljárás
Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult az Ön lakóhelye, tartózkodási helye szerinti illetékes, vagy az Ön
által a kérelemben megjelölt Békéltető Testülethez fordulni. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó
az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A békéltető testület – kivéve, ha a fogyasztó személyes meghallgatást kér - a meghallgatást személyes jelenlét nélküli, hang- és képi
átvitelt egyidejűleg biztosító elektronikai eszköz útján online formában tartja meg (a továbbiakban: online meghallgatás).
A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli, ennek keretében kötelesek vagyunk a békéltető
testület felhívására határidőn belül válasziratunkat megküldeni a békéltető testület számára. A fogyasztói jogviták online
rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU
európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának kivételével a vállalkozás a meghallgatáson egyezség létrehozatalára
feljogosított személy részvételét biztosítani köteles. Az online meghallgatáson a vállalkozás egyezség létrehozására feljogosított
képviselője köteles online részt venni. Ha a fogyasztó személyes meghallgatást kér, a vállalkozás egyezség létrehozására feljogosított
képviselője köteles legalább online részt venni a meghallgatáson.
A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: https://www.bekeltetes.hu
Az egyes területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:
Budapesti Békéltető Testület
Székhely: Budapest
Illetékességi terület: Budapest
Elérhetőség:
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. I. em. 111.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10.
Telefonszám: 06-1-488-2131
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu
Honlap: bekeltet.bkik.hu
Baranya Vármegyei Békéltető Testület
Székhely: Pécs
Illetékességi terület: Baranya vármegye,
Somogy vármegye, Tolna vármegye
Elérhetőség:
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154
E-mail: info@baranyabekeltetes.hu
Honlap: baranyabekeltetes.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető
Testület
Székhely: Miskolc
Illetékességi terület: Borsod-Abaúj-Zemplén
vármegye, Heves vármegye, Nógrád vármegye
Elérhetőség:
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám: 06-46-501-091
E-mail: bekeltetes@bokik.hu
Honlap: bekeltetes.borsodmegye.hu
Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető
Testület
Székhely: Szeged
Illetékességi terület: Békés vármegye, Bács-
Kiskun vármegye, Csongrád-Csanád vármegye
Elérhetőség:
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-549-392
E-mail: bekelteto.testulet@cskik.hu
Honlap: bekeltetes-csongrad.hu
Fejér Vármegyei Békéltető Testület
Székhely: Székesfehérvár
Illetékességi terület: Fejér vármegye, Komárom-
Esztergom vármegye, Veszprém vármegye
Elérhetőség:
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
E-mail: bekeltetes@fmkik.hu
Honlap: www.bekeltetesfejer.hu
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető
Testület
Székhely: Győr
Illetékességi terület: Győr-Moson-Sopron
vármegye, Vas vármegye, Zala vármegye
Elérhetőség:
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
E-mail: bekelteto.testulet@gymsmkik.hu
Honlap: bekeltetesgyor.hu
Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület
Székhely: Debrecen
Illetékességi terület: Jász-Nagykun-Szolnok
vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Szabolcs-
Szatmár-Bereg vármegye
Elérhetőség:
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
E-mail: bekelteto@hbkik.hu
Honlap: hbmbekeltetes.hu
Pest Vármegyei Békéltető Testület
Székhely: Budapest
Illetékességi terület: Pest Vármegye
Elérhetőség:
Cím: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25. IV/2.
Telefonszám: 06-1-792-7881
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap: panaszrendezes.hu
8.5. Békéltető Testületi eljárás fogyasztónak nem minősülő személyek esetén
A fogyasztóvédelmi törvény alapján a Békéltető Testületi eljárás tekintetében fogyasztónak minősül az önálló foglalkozásán és
gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy,
társasház, lakásszövetkezet, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi
kommunikáció, ajánlat címzettje.
A fogyasztói minőség fennállását a Békéltető Testület jogosult ellenőrizni és vizsgálni. Az eljárás szabályaira a Békéltető Testület alatt
írt szabályok az irányadóak.
Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt Áruval vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz
fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.
Az online vitarendezési platform itt érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU
SZERZŐDÉS ESETÉN
9.1. Felek az ÁSZF-et határozatlan időre fogadják el.
9.2. A felek közötti kereskedelmi megállapodást Felek az ott meghatározott módon szüntethetik meg.
9.3. Amennyiben Felek a Vevő által nyújtott szolgáltatások, illetve az Eladó által nyújtott kedvezmények vonatkozásában határozott
időre kötnek külön megállapodást, a határozott idő leteltével a külön megállapodás eltérő kikötés hiányában nem válik határozatlan
idejűvé – újabb megállapodás hiányában a Vevő a kedvezményekre, illetve az Eladó a szolgáltatások követelésére nem jogosult. A
jelen pontban kifejtettek nem érintik jelen ÁSZF hatályosságát.
9.4. Bármelyik Fél jogosult a kereskedelmi megállapodást rendkívüli felmondás útján azonnali hatállyal megszüntetni a másik Fél
súlyosan vagy ismétlődő szerződésszegése esetén.
9.5. Vevő részéről rendkívüli felmondásra okot adó szerződésszegésnek kell tekinteni, ha fizetési kötelezettségével késedelembe esik.
9.6. Rendkívüli felmondásra okot adó körülménynek kell továbbá tekinteni, ha valamelyik Fél ellen felszámolási vagy csődeljárást
kezdeményeznek, vagy ha szerződésen vagy jogszabályon alapuló fizetési kötelezettségeinek teljesítését egyébként felfüggeszti.
9.7. Bármelyik Fél által közölt rendkívüli felmondás közlését követően Eladó követelheti, hogy Vevő fizetési kötelezettségét az áru
átadását megelőzően teljesítse.
9.8. Felek a kereskedelmi megállapodás megszűnése során is együttműködési kötelezettségüknek eleget téve kötelesek eljárni:
kötelesek egymással elszámolni. Eladó köteles a felmondás – ide nem értve a rendkívüli felmondást - közlését megelőzően közölt és
visszaigazolt megrendeléseket teljesíteni, akkor is ha a szállítási határidő a kereskedelmi megállapodás megszűnését követő
időpontra esik.
9.9. Az ÁSZF és annak szabályozási körében a Felek között létrejött egyedi megállapodások – eltérő rendelkezés hiányában
egymástól elválaszthatatlanok, bármelyik megszűnése vagy megszűntetése a másikat is megszűnteti.
10.VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10.1. Felek kötelesek egymást értesíteni tulajdonosi szerkezetükben, továbbá a Keretszerződés teljesítését befolyásoló körben,
vagyoni helyzetükben és fizetési képességükben beállott minden változásról. Az értesítés elmaradásából eredő kárért a mulasztó Fél
felel.
10.2. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a köztük létrejövő, illetve létrejött kereskedelmi megállapodások előkészítése vagy
teljesítése során tudomásukra jutott minden adatot, tényt és információt, mely a másik Fél gazdálkodásával kapcsolatos, bizalmasan,
üzleti titokként kezelnek, és kötelesek gondoskodni arról, hogy ezen információk ne kerüljenek Harmadik Személyek tudomására.
10.3. A Szerződés alapján nyilatkozatokat, bejelentést, értesítést, tájékoztatást – továbbiakban: nyilatkozat - csak írásban lehet
joghatályosan megtenni, szóbeli közlés esetén, a nyilatkozatot utólag írásba kell foglalni. Az elektronikus levél írásbeli nyilatkozatnak
minősül. A Felek közötti egyedi megállapodás megkötéséhez a Felek által cégszerűen aláírt, teljes bizonyító erejű magánokirati forma
szükséges kivéve, ha az ettől való eltérést a Szerződés kifejezetten megengedi.
10.4. A Felek eltérő megállapodásának hiányában, az egyes szállítások tekintetében az ÁSZF, valamint az egyedi megállapodások,
továbbá a megrendelés és a visszaigazolás rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.
10.5. Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak
Adatvédelmi tájékoztató
Bevezetés
A Szépségpartner Kft. (3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. (a továbbiakban: Szolgáltató, adatkezelő) alá veti magát a következő tájékoztatónak.
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) szerint az alábbi tájékoztatást adjuk.
Jelen adatkezelési tájékoztató a szepsegpartner.hu és összes aldomainjén elérhető oldalak adatkezelését szabályozza.
A tájékoztató módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba.
Az adatkezelő elérhetőségei
|
Név: |
Szépségpartner Kft. |
|
Székhely: |
3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. |
|
E-mail: |
szepsegpartnerkft@gmail.com info@szepsegpartner.hu |
|
Telefon: |
+36 30 9192844 |
Fogalom meghatározások
1. „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
2. „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
3. „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
4. „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
5. „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
6. „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
7. „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek
A személyes adatok:
1. kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
2. gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
3. az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
4. pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
5. tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
6. kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).
Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).
Adatkezelések
Webáruház működtetéséhez kapcsolódó adatkezelés
|
Személyes adat: |
Az adatkezelés célja: |
|
Felhasználói név |
Azonosítás, a regisztráció lehetővé tétele |
|
Jelszó |
A felhasználói fiókba történő biztonságos belépést szolgálja |
|
Vezeték- és keresztnév |
A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz és a szabályszerű számla kiállításához szükséges |
|
E-mail cím |
Kapcsolattartás |
|
Telefonszám |
Kapcsolattartás, a számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése |
|
Számlázási név és cím (cég esetében adószám) |
A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése |
|
Szállítási név és cím |
A házhoz szállítás lehetővé tétele |
|
A vásárlás / regisztráció időpontja |
Technikai művelet végrehajtása. |
|
A vásárlás / regisztrációkori IP cím |
Technikai művelet végrehajtása |
Sem a felhasználónév, sem az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy személyes adatot tartalmazzon.
A webshop weboldalon regisztrált/vásárló valamennyi érintett.
A regisztráció törlésével azonnal. Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.
A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.
A személyes adatokat az adatkezelő értékesítő (sales) és reklám (marketing) munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
|
Postai úton: |
Szépségpartner Kft. 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. |
|
E-mail: |
szepsegpartnerkft@gmail.com info@szepsegpartner.hu |
|
Telefon: |
+36 30 9192844 |
Az igénybe vett adatfeldolgozók
Szállítás
1. Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Termékek kiszállítása, fuvarozás
2. Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
- Express One Hungary Kft. (1239 Budapest, Európa utca 12.), ugyfelszolgalat@expressone.hu, +36 1 8 777 400
-GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. (2351 Alsónémedi
GLS Európa u. 2.), info@gls-hungary.com, +36 29 88 66 70
3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Szállítási név, szállítási cím, telefonszám, e-mail cím.
4. Az érintettek köre: A házhozszállítást kérő valamennyi érintett.
5. Az adatkezelés célja: A megrendelt termék házhoz szállítása.
6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A házhozszállítás lebonyolításáig tart.
7. Az adatfeldolgozás jogalapja: 6. cikk (1) bekezdés b) pontja
Tárhely szolgáltató
1. Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Tárhely-szolgáltatás
2. Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
|
Név: |
Szépségpartner Kft. |
|
Székhely: |
3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. |
|
E-mail: |
szepsegpartnerkft@gmail.com info@szepsegpartner.hu |
|
Telefon: |
+36 30 9192844 |
Cookie-k (sütik) kezelése
1. Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k” és „biztonsági cookie-k”, melyek használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől.
2. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok
3. Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi érintett.
4. Az adatkezelés célja: A felhasználók azonosítása, a „bevásárlókosár” nyilvántartására és a látogatók nyomon követése.
5. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje
|
Süti típusa: |
Adatkezelés jogalapja: |
Adatkezelés időtartama: |
Kezelt adatkör: |
|
Munkamenet sütik (session) |
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése |
A vonatkozó látogatói munkamenet lezárásáig tartó időszak |
connect.sid |
Google Adwords, Google Ads konverziókövetés használata
1. A „Google AdWords” nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“).
2. Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.
3. Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.
4. Minden Google AdWords ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az AdWords ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.
5. Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az AdWords konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.
6. Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.
7. További információ, valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: https://policies.google.com/privacy
Google Analytics használata
1. Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
2. A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
3. A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
4. A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljeskörűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
Facebook Pixel (Facebook-képpont) alkalmazása
1. Ez a honlap a Facebook Pixel (Facebook-képpont) követőkódot használja, amely a Facebook Inc. („Facebook”) webelemző szolgáltatása. A Facebook-képpont analitikai elemző kódot helyez a weboldalra, így elősegítik Fogyasztó által látogatott weblap használatának elemzését.
2. A Facebook-on is azonos mail címmel regisztrált Fogyasztó által használt weboldallal kapcsolatos követendő eseményeket reklám (marketing) céllal továbbítja elemzésre Szolgáltató Facebook hirdetéskezelő fiókjába.
3. Szolgáltató az adatokat reklám (marketing) céllal használja fel, hogy személyre szabottabb, célzott hirdetéseket tudjon Fogyasztó részére megjelenteni a Facebook hirdetési szabályzatának megfelelő módon, amit Fogyasztó a Facebook regisztrációkor elfogadott.
4. További információ, valamint a Facebook adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: https://www.facebook.com/privacy/explanation.
Hírlevél, DM tevékenység
1. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.
2. Továbbá Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
3. Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden - a reklámüzenetek küldéséhez szükséges - személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.
4. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
|
Személyes adat: |
Az adatkezelés célja: |
|
Név, e-mail cím |
Azonosítás, a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele |
|
A feliratkozás időpontja |
Technikai művelet végrehajtása |
|
A feliratkozás kori IP cím |
Technikai művelet végrehajtása |
|
Postai úton: |
Szépségpartner Kft., 2142 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. |
|
E-mail: |
szepsegpartnerkft@gmail.com info@szepsegpartner.hu |
|
Telefon: |
+36 30 9192844 |
Panaszkezelés
1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
|
Személyes adat: |
Az adatkezelés célja: |
|
Vezeték- és keresztnév |
Azonosítás, kapcsolattartás |
|
E-mail cím |
Kapcsolattartás |
|
Telefonszám |
Kapcsolattartás |
|
Számlázási név és cím |
Azonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések és problémák kezelése |
|
Postai úton: |
Szépségpartner Kft., 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73. |
|
E-mail: |
szepsegpartnerkft@gmail.com info@szepsegpartner.hu |
|
Telefon: |
+36 30 9192844 |
Közösségi oldalak
1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook / Google+ / Twitter / Pinterest / Youtube / Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.
2. Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook / Google+ / Twitter / Pinterest / Youtube / Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” a weboldalt.
3. Az adatgyűjtés célja: A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, népszerűsítése.
4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.
5. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.
Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések
1. Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
2. Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számítva őrzi. Kérésre törli.
3. E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
4. Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
5. A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
Az érintettek jogai
Intézkedési határidő
Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén ez 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket Ön kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja Önt az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy Ön panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az adatkezelés biztonsága
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
- a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;
- a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
- fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
- az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást
Számlázó rendszerben tárolt adatok biztonságáról gondoskodik:
KBOSS.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Iroda címe: 1031 Budapest, Záhony utca 7.
Tárhelyszolgáltató neve: Amazon Web Service (AWS) európai leányvállalata:
Az ügyfelek adatainak elhelyezése: Európa Frankfurti Régió
linkje: https://aws.amazon.com/about-aws/global-infrastructure/regions_az/?p=ngi&loc=2
Europe (Frankfurt) Region
Availability Zones: 3
Launched 2014
Az anyavállalat az AWS a 2023. július 10-én elfogadott EU-US Adatvédelmi Keretrendszer hatálya alatt áll, amelynek értelmében a keretrendszer hatálya alatt álló vállalatok esetében megfelelőségi nyilatkozat állapítja meg az EU 2016/679 általános adatvédelmi rendeletével (GDPR) egyenértékű adatkezelési védelmi szintet.
Az AWS Általános Szerződési Feltételei szerint AWS Service Terms (amazon.com) az adatvédelem az 1.14. pont alapján a GDPR-nek megfelel.
Adatbiztonság: Az AWS rendelkezik az adatbiztonságra vonatkozó alábbi ISO minősítésekkel:
https://aws.amazon.com/compliance/iso-certified/
ISO/IEC 27001:2022, 27017:2015, 27018:2019, 27701:2019, 22301:2019, 20000-1:2018, 9001:2015, and CSA STAR CCM v4.0.
Az AWS az alabbi adatvédelmi szabványoknak felel meg:
ISO 27001 a technikai standardokról, ISO 27017 a felhő szolgáltatás biztonságáról,, ISO 27018 a felhőszolgáltatás személyes adatvédelmi biztonságáról,, SOC 1, SOC 2 and SOC 3, PCI DSS Level 1, and EU-specifikus BSI’s Common Cloud Computing Controls Catalogue (C5). AWS continues to pursue the certifications that assist our customers.
Az adatkezelő 100%-os tulajdonosa a VISMA International Holding AS (NO-0277 Oslo,Karenslyst allé 56. EUID:NOFOR.916911660) valamennyi leányvállalata, így az adatkezelő számára is adatbiztonsági intézkedéseket tesz a Szolgáltató által felhőalapú tárhelyen tárolt adatok védelme érdekében. Az adatbiztonsági célú adatfeldolgozói megállapodást (DPA) a VISMA Software International AG írta alá az adatkezelőre is kiterjedő hatállyal.
Adattovábbítás az ORCA Security Ltd. (Frankfurt) adatfeldolgozó részére
Az adatkezelő 100%-os tulajdonosa a VISMA International Holding AS (NO-0277 Oslo,Karenslyst allé 56. EUID:NOFOR.916911660) valamennyi leányvállalata, így az adatkezelő számára is adatbiztonsági intézkedéseket tesz a AWS felhőalapú tárhelyen tárolt adatok védelme érdekében. Az adatbiztonsági célú adatfeldolgozói megállapodást (DPA) a VISMA Software International AG írta alá az adatkezelőre is kiterjedő hatállyal.
Az adatfeldolgozó igénybevételének célja: A felhőalapú infrastruktúra biztonságának javítására és a gyanús tevékenységek észlelésére szolgál a konfigurációk, tevékenységek és adattitkosítás figyelésével.
Szolgáltatás/termékleírás: Natív felhőalkalmazás-védelmi platform – Felhőbiztonsági platform
Az adatfeldolgozó/Gyártó neve : Orca Security Ltd.
Székhelye: EU/EGT (mivel az Orca háttérrendszere az AWS Frankfurt Datacenterben található) Országok : Németország (mivel az Orca háttérrendszere az AWS Frankfurt Datacenterben van )
A személyes adatok kategóriái, amelyhez az adatfeldolgozó hozzáférhet: Az AWS felhőszolgáltatónál elhelyezett a KBOSS. hu Kft., mint adatkezelő által a számlázási szolgáltatása keretében elhelyezett ügyféladatok.
A webáruházban tárolt adatok biztonságáról gondoskodik:
Szépségpartner Kft.
Székhelye: 3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 73.
Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.
Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.
Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül
- az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
- az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
- a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.
Adatvédelmi incidens bejelentése a hatóságnak: Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.
Felülvizsgálat kötelező adatkezelés esetén
Ha a kötelező adatkezelés időtartamát, vagy szükségessége időszakos felülvizsgálatát törvény, helyi önkormányzat rendelete, vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa nem határozza meg, az adatkezelő az adatkezelés megkezdésétől legalább háromévente felülvizsgálja, hogy az általa, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adat kezelése az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges-e. Ezen felülvizsgálat körülményeit és eredményét az adatkezelő dokumentálja, e dokumentációt a felülvizsgálat elvégzését követő tíz évig megőrzi és azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) kérésére a Hatóság rendelkezésére bocsátja.
Panasztételi lehetőség
Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Zárszó
A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)
2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)
2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)
2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)
16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről